Külön ter/m/ek – Ami személyes – Műcsarnok, Budapest
Richter Sára művész, művésznő, nőművész, nő, anya, feleség… olyan ember, akit foglalkoztat a család, a férfi-női szerep, a kor, amelyben él, és a körülötte lévő környezet változása.
A vászon az alap. A vászon – mint bőr a testen – erős, de gyúlékony. A rákerülő hímzések, írások és applikációk, mint jelek a testen, kezdeményezik a kommunikációt: közzé tesszük, hordozzuk, pusztulnak velünk, utat nyitnak a törékeny szellemiség felé. Richter Sára rövid üzenetei a vásznon csíkokon hangulatokat hordoznak, mint egy bejegyzés a messengeren vagy egy emoji. Miközben a feljegyzett okok sokszor nem „felületi” kezelést igényelnek. Ezért, mint egy sebész, mély metszéseket vág a bőrbe, kiegészíti, ha kell, majd bevarrja a sebet. Van, hogy apró bemetszést ejt, mert annyi elegendő a gyógyuláshoz. A felületen végzett legkisebb beavatkozásai is időigényesek: kiválaszt, előrajzol, hímez, vág, ragaszt, megfest, kezét az ösztönök és arányok irányítják. Mozdulatai közben emlékezik és megél. Fiatalság, gyermekáldás, öregedés, klimax, betegség, különböző élethelyzetek. Amit magával hozott és amit vinnie kell. És ahogyan cipelnie kell: szemérmesség, elhallgatás, hallgatás, reménykedés, fohászkodás, gyógyítás, mellékhatás, visszafordíthatatlanság. Megél, emlékezik, közel megy – nem csak maga miatt. Éljünk bármely korban, a nő – nő, a férfi férfi marad. A gondokat mindannyian hordozzuk.
E tárlat követlen előzménye a sűrűn megmunkált Színe-visszája (2018) című tíz méteres mű. Most a hosszabb-rövidebb vászoncsíkok a térben labirintussá, csalkertté rendeződnek, melynek ösvényeivel, elágazásaival, megállásaival együtt is van egy, a művész által elképzelt útiránya. A síkokon a képek és applikációk között nagyobbak a szünetek, az idézetek helyére saját szavak kerülnek megsokszorozva. A térbeli formák révén járhatunk a történeteikben, megtalálva a csendes magány, a „saját szoba” gondolkodni hagyó mélyét.
Simone Weil „Minden emberben van valami szent, de ez nem a személye, hanem maga az ember.
A személyes foglalkoztatja, az érdekli, azt analizálja – és a problémára keresi a megoldást.
/Bán Ildikó a kiállítás kurátora/
